Vasárnapi Könyv Kiadja az Országos Közmuvelodési Tanács 1914. Elso félév 9. füzet Az ipar és kereskedés kezdetei Amíg a mai ipar és kereskedelem kialakult, sok ezer évi fejlodésen kellett átmennie. Ennek a hosszú fejlodésnek elso korszaka az az osrégi ido volt, amikor az ember minden szükséges holmiját otthon, maga vagy családtagjai segítségével állította elo. Alacsony muveltségi fokon ez mindenütt így volt és ma is így van azokon a vidékeken, ahol még ismeretlen a muvelodés. Nem is kell régmult idokbe, vagy messzi vad népek közé kalandoznunk, hogy ezt a családi gazdaságot, legalább félig-meddig, magunk elott lássuk. A magyar földön is vannak még sokan, akik a maguk vagy a szüloik házában is láttak ilyesfélét. Nem egy vidéken a szántóveto ember egymaga, családja segítségével építi a házát. Maga zsindelyezi. Csinál asztalt is, ha kell,--szóval építomester, zsindelyezo, asztalos egy személyben és ellátja, megteremti egymaga az egyéb házi szükségletek jórészét is. De vannak sokan olyanok is, akik jól emlékszenek még rá, hogy a vásznat otthon szotték, a szerszámokat otthon készítették és bizony nagyon ritka dolog volt, ha valamit vásárolni kellett. Igy volt ez hajdanán mindenütt, de még sokkal nagyobb mértékben, már azért is, mert akkor bizony még sokkal kevesebb fajta dolog kellett az embereknek, mint ma, ha még olyan eldugott hegyi falvakban laknak is. Meg aztán akkor nem vásároltak, ha kellett valami, amit nem tudtak maguk megcsinálni, hanem cseréltek. Csere útján pedig nehezebb volt egyhez-máshoz hozzájutni, mint pénzzel vásárolni, mert a pénz csak késobb kezdett szerepelni az emberek között. Amint kifejlodött a közlekedés, egymástól messze lakó emberek és népek is összejöttek egymással. Ha megismerték egymás dolgait és ha jóknak találták azokat, akkor rajta voltak, hogy maguknak is legyen olyan holmijuk. Hogy lehetett azonban ezt elérni? Attól az idotol még messze voltak, amikor a mesterember elkészít valamit azért, hogy eladja. Aki amit készített, azt saját magának készítette. A gazdag emberek pedig rabszolgákat vásároltak és azokkal dolgoztattak. Igy tehát, ha valakinek az volt a kívánsága, hogy bizonyos fajtájú munka a rendelkezésére álljon, olyan rabszolgát vásárolt, aki értett ahhoz a munkához, vagy rákényszerítette, hogy a kívánt munkát--úgy ahogy--eloállítsa. Igy történt, hogy a régi Rómában ezerszámra voltak rabszolgák, akiknek iparcikkek készitése volt a feladatuk. Magyarországon viszont--a letelepedés elso idejében--egy sereg jobbágy feladata az volt, hogy zsindelyeket készitsen, másik csoport jobbágy szövéssel, famunkával vagy fegyverkovácsolással foglalkozott. Az ilyen jobbágy eltartásáról azután természetesen a gazdája gondoskodott, úgy hogy teljesen a mesterségének élhetett. [Illustration: A muveletlen népek kézimunkája mutatja, milyen eszközökkel dolgoztak az emberek az osi idokben. Az ausztráliai szigetlakók még ma is a nyiluk segítségével fúrják, lyukasztják a deszkalapot.] [Illustration: A kunyhóborításra való faháncs hasítása a mai félvad népeknél.] [Illustration: A háncs elválasztása a fatörzstol] [Illustration: A lehántott fakéreg puhitása] Nyilvánvaló azonban, hogy nagyon kevés olyan cikk volt, amibol állandóan és annyi kellett volna, amennyit a rabszolga vagy jobbágy mindennapi munkájával folytonosan eloállított. A rabszolga vagy a jobbágy munkája így hiábavalóvá lett volna, ha a gazdája nem segített volna ezen úgy, hogy a rabszolgát olyan gazdának adta bérbe, akinek a rabszolga munkájára éppen szüksége volt. A gazda tehát bérbeadta rabszolgáját az illetoknek, hogy dolgoztassanak azok vele. Megtörténhetett és megtörtént azonban az is, hogy az ilyen rabszolga valahogy egy kis tokét kuporgatott össze magának és azt felajánlotta gazdájának azzal, hogy szabadítsa fel ot. Vagyis: nyilatkoztassa ki, hogy lemond rabszolgája felett való hatalmáról és így ezentúl szabad embernek kell tekinteni. Az ókor nagy városaiban nagyon sok rabszolga cselekedett így, akik azután mesterségüket mint szabad emberek uzték. Igy keletkezett ezeken a helyeken az iparosság, ami azután késobb külföldi bevándorlókkal mindinkább elszaporodott. [Illustration: Föniciai kereskedok szövetet, állatprémet, elefántcsontot árusítanak Harmadfélezer évvel ezelott a föniciaiak hajóikon ázsiai hazájukból messze földekre eljártak: terményeket és árúkat adtak-vettek. Ok voltak az óvilág rabszolgakereskedoi, de viszont Egyiptom és Babilónia muveltségét is ok hozták Európába.] A római birodalom helyén késobbi idokben különálló országok keletkeztek. Mindezek az országok földmívelokkel népesedtek be, kifejlodött bennök lassanként a földesuraság és a jobbágyság. És ahogyan azelott a különleges árúkat elkészíto rabszolgát bérbeadta a gazdája másoknak, akiknek szintén szükségük volt erre vagy arra a cikkre, ugyanolyan formán történt néha ezidoben a jobbágyokkal. A földesurak természetesen inkább a kész munkát adták át, mint magát a jobbágyot. [Illustration: Kiköto a régi Egyiptomban Fém, fa, illatszer és fuszer kevés volt Egyiptomban. Ezeket az anyagokat a föniciaiaktól, araboktól, görögöktol vették és hajókon szállították haza.] Mint egykor az iparuzo rabszolgák, úgy a kézmuves jobbágyok is azon igyekeztek, hogy egy kis tokét kuporgassanak össze maguknak. Ezzel a pénzzel megválthatták magukat gazdájuk hatalma alól és azontúl a faluban csak saját maguk hasznára dolgoztak. Ha valahol szükség volt a munkájukra: elmentek oda, elvégezték és azalatt kaptak--bér fejében--ellátást és esetleg pénzt, vagy inkább búzát, vagy egyebet. Az ilyen kézmuves természetesen nemcsak a saját falujában ment el dolgozni, hanem elment a szomszédba is, bebarangolta néha az egész országot. A családja azonban otthon volt és ugyanott volt egy kis földje is, visszatért hát mindig a maga régi falujába. Így tett az apa, így tett a fiú is, aki kitanulta apja mesterségét. Közben azonban haladt az ido. Az emberek muvelodtek, újabb és újabb ismereteket szereztek. Szebb és jobb dolgokat szerettek meg. Hogy jutottak mindehhez? Külföldi kereskedok jöttek, külföldi portékákkal. Vagy külföldi mesteremberek telepedtek le valamelyik közeli városban. A vándorló csizmadia unokájának, ha azt akarta, hogy tessék a munkája: már ezektol kellett mestersége tökéletesítését eltanulnia. Bort se használhatott már akármilyet: jobb fajtát, szebbet, jól kikészítettet pedig csak a városban kapott. Minthogy pedig, az akkori közlekedési viszonyok között, a városba menni aránylag kis távolságról is nagy dolog volt (ami ma egy-két óra a vonaton, az akkor napokig tartott, ha ugyan jó volt az út, azonkívül sok volt a rabló), sokkal egyszerubbé vált az iparosra nézve, ha a városba költözködött. Ezek a városok--Európa mai nagy városai--jórészt még a rómaiak idejébol maradtak vissza. A római hadsereg annak idején, folytonos elorenyomulása közben, azokon a helyeken, amelyek hadi szempontból fontosak voltak (utak keresztezodésénél, folyók gázlóinál, termékeny vidékekhez vezeto hágóknál vagy völgyeknél, stb.), állandó jellegu, eros katonai tábort ütött, ahol állandó helyorség maradt vissza. A hadseregek nyomán mindig ott jártak az iparosok és kereskedok, és mert ezeknek is kellett valahol tanyát ütniök: rendesen ezek körül a táborok körül, annak közvetlen közelében helyezkedtek el. A benszülött lakosság azután természetesen mind nagyobb tömegekben kereste fel ezeket a helyeket. Részben hogy vegyen, részben hogy eladjon. A jó vásár hírére rómaiak is mind többen jöttek ezekre a helyekre. Lassanként a sátorok helyett faházak, a faházak helyett koházak épültek, az egészet falakkal vették körül, hogy váratlan támadás ne érhesse a lakósokat. Igy születtek a római városok. Ilyen volt többek között a mai Mainz, Köln, Páris és a mai Wien (Bécs) is, amelynek eredeti neve Vindobona volt. Ilyen volt Akvinkum is a mai Óbuda határában, azonkívül sok más város. [Illustration: Pénzváltó bolt Németországban, 1539-ben A 400 év elott való idokben arany és ezüst volt a pénzek anyaga. Sokléle pénz volt forgalomban: azért nyiltak meg a pénzváltó boltok, amelyeket az asztalaik német nevérol »bank« néven ismertek.] Ezek a városok voltak azok, amelyeket azután a népvándorlás viharai javarészt tönkretettek és az enyészet szélére juttattak. Mégsem pusztultak azonban el teljesen és tökéletesen. Mint hamu alatt a tuz, úgy pislákolt bennük az élet. És mert a városok, többnyire még a római idokbol, püspöki székhelyek voltak, vagy legalább is volt kobol épített templomuk és mert voltak még ép házaik is és foleg, mert volt fal-kerítésük, ha esetleg rossz állapotban is: amint egy kicsit rendezodtek a viszonyok, éledezni kezdtek. A lakosság maga ugyan még teljesen földmívelo volt és nem jött a városokba. De az egyes birodalmak, országok, fejedelemségek, hercegségek, grófságok urai, az érsekek, püspökök, apátok: egy-egy ily városban ütötték fel udvartartásukat. Itt fogadták a hozzájuk fordulókat, itt intézkedtek az állami és vallási ügyekben, itt tartották seregeik javát személyes rendelkezésükre. [Illustration: Vásározó németországi földmívesek Ez a régi kép (--az 1512-ik évben rajzolta a nagyhíru Durer Albert--) azokat a földmíveseket mutatja, akik a terményeik fölöslegét piacra vitték, hogy az árából iparcikkeket vehessenek. Lassanként kifejlodött az a szokás, hogy az aratási ido után bizonyos városokban egy-két napra összegyultek az iparosok és kereskedok, akik a vásárló földmivesek számára kirakták árúikat. Ezek a napok késobb állandósultak és ezeken tartották évenként a nagy vásárokat.] [Illustration: Utcára nyíló régi francia bolt] Igy már saját környezetük is nem csekély számú volt, de ez, mint a mágnes a vasat, mind több és több embert vont a városba. A fejedelmi udvarokhoz nemcsak ügyes-bajos alattvalók fordultak igazságot keresni, jöttek szerencselovagok is, akik boldogulásukat remélték, jöttek vitézek is, akik kardjukat ajánlották fel, jöttek apácák és szerzetesek, akik a gyermekek oktatására vállalkoztak. Ebbol a tarka, forrongó és pezsdülni kezdo életbol már nem hiányozhatott a kereskedo, aki messzi külföldrol hozta árúját és nem hiányozhatott az iparos, aki ott készítette az egyszerubb és közönségesebb cikkeket. Igy indultak ismét fejlodésnek a régi városok, és mint egykoron ezek a római táborhelyekbol, úgy alakult sok új város az alkalmas helyeken fekvo vár körül. Innét a magyar »város« szó is: olyan hely, amelyet vár védelmez. A városok iparos és kereskedo lakósai hamarosan jó módba jutottak, tehetosek lettek. Az uralkodók, fejedelmek látták ezt és mivel azt remélhették, hogy az iparos és kereskedo népesség boségesen fog adózni: rajta voltak, hogy az ipart és a kereskedelmet minél jobban elomozdítsák és hogy iparosok és kereskedok minél nagyobb számban legyenek városaikban. [Illustration: Kopány vára alatt piheno török kereskedok A törökvilág idején (a 16-ik és 17-ik században) sok török kereskedo élt hazánkban. A maguk árúit és terményeit nemcsak magyar földre hozták el, hanem Ausztriát és a mai Németországot is bejárták. A külso országokban szerzett pénzen árúkat vettek és elárasztották velük hazánkat.] Igyekeztek tehát minél több iparost és kereskedot a külföldrol országaikba, városaikba behívni és azokat ott letelepíteni. Minthogy azonban ebben a korban sehol sincs annyi iparos, hogy a másiktól ne tudott volna megélni: mindenféle nagy elonyöket adtak nekik, annál is inkább, mert a bevándorlók mindig csoportosan jöttek, vagy legalább is a már régebben bevándorolt saját fajtájukhoz csatlakoztak. Teljes szabadságot biztosítottak nekik az uralkodók és így alakult ki a nemes és a jobbágy mellett a szabad polgárok rendje, akik közvetlenül a király vagy a fejedelem alá tartoztak, csak annak fizettek adót és semmi közük sem volt a földesúrhoz. Megengedték nekik, hogy régi törvényeik legyenek érvényesek közöttük, vagyis, ha Olaszországból jöttek: az olasz, ha Franciaországból jöttek: a francia törvény, vagyis aki milyen országból jött, az ott érvényben állott törvény alá tartozott, mert ez biztosította a számukra üzletkötéseiknél azt a megszokott biztosságot, amiben otthon is részük volt. Minthogy azonban a törvényeiket csak ok ismerték: tehát maguk közül választottak vezetot, aki az o ügyes-bajos dolgaikat intézte,--ebbol lett a polgármester. Maguk közül választottak tanácsot, amely ítélkezett a különféle pörökben,--ebbol alakult ki az esküdtszék. Mindezekben a dolgaikban pedig, ha az elöljárók ítéletével nem voltak megelégedve, akkor az uralkodóhoz és pedig csakis ahhoz, vagy helyetteséhez fellebbezhettek. Igy tehát a városok teljesen a maguk urai lettek, mentesek a földesúri beavatkozástól, közvetlenül és egyedül az uralkodók alá tartoztak. Az ország nagy eseményei közé tartoztak az egyes városokban tartott vásárok és rövidesen arról gyozodtek meg, hogy a vásáron több és jobb szerezheto békességgel, mint amennyi a harcok gyilkos veszedelmei között szerezheto, de elveszheto is volt. Az évszázados fejlodés után ipar és kereskedelem lassanként nyugodt, általános forgalmat biztosító szükséggé válik, intézménnyé lesz és termelo, értékesítheto munkára szorítja a muvelodo emberiséget. A meleg források A meleg források ezreit találni együtt az északamerikai Nemzeti Parkban, amely akkora, mint két középszeru magyar vármegye együttvéve. Az Egyesült-Államoknak ez a büszkesége a Sziklás-hegységben fekszik, 2500 méter magasan a tenger színe felett. Nem szabad ott építkezni, letelepülni és csak belépodíjért lehet belejutni. A parkot katonák orzik, akik szigorúan ügyelnek arra, hogy a látogatók a természeti szépségekben semmiféle kárt ne tegyenek. Akit rajtakapnak, arra a törvény súlyos pénzbüntetést ró. A Nemzeti Parkban két hegylánc között nagy fensík van, amely úgy keletkezett, hogy a hegyláncok között levo széles medencét egy tuzhányóhegy valamikor lávával töltötte ki. A láva felülete ma már teljesen kihult, fenyveserdo lepi el, de a föld belseje még mindig forró alatta, a vulkánosság még nem szunt meg, amit a rengeteg meleg forrás bizonyít. A lávafensíkon nagy süppedések, medencék vannak, amelyeknek fenekérol elotör a forró talajvíz. Az elobuggyanó meleg források száma körülbelül hétezer. Van köztük olyan is, amelybol csak bizonyos idoközönként tör sisteregve a magasba egy-egy gozbe burkolt vízoszlop, ezeknek a neve gejzir. A gejzirek medencéje olyan, mint a szita, tele van lyukakkal és minden lyukon zúgva tör elo a forróvíz, goz és majd itt, majd amott szökkenik fel egy-egy gejzir. Az egyik sokáig hallgat, de aztán annál nagyobb erovel süvít 70--80 méter magasba a forró víz és 300 méter magasba a goz, a másik alig pihen valamit, surubben dolgozik. Nem is lehet számontartani a forrásokat, mert napról-napra változnak és a gomolygó gozfelhoktol alig lehet egy-egy medencén áttekinteni. A gejzirek vize forró vizu patakokban folyik el. Megtörténik, hogy a patak valamilyen okból a fenyoerdobe téved és kipusztítja. A gejzirek környékén nem ritka látvány az ilyen kihalt erdo. [Illustration: A meleg forrás kitörése A forró víz ritkán tör ki szökokutak módjára: többnyire olyan gozfelhobe burkolódzik, hogy csak egy-egy pillanatra lehet látni a felszökkeno vizet is.] Európában Izland szigetén (az északi Jeges-tenger szélén) van a legnagyobb szöko meleg forrás: ennek a neve »Gejzir« és innen kapták a meleg szökoforrások a gejzir nevet. Valamikor a tihanyi félszigeten is több mint száz gejzir muködött. A gejzir kitöréseit a forrás mélyében képzodo goz okozza. Amikor már annyi goz képzodött, hogy nem fér el, nagy feszíto erejével kilöki, kiszorítja a vizet. [Illustration: Meleg forrás kúpja az észak-amerikai Yellowstone-tó szélén] [Illustration: Magasra szöko meleg forrás] A föld mélyébol elotöro meleg forrás sok ásványi anyagot, különösen meszet hoz magával, sokkal többet, mint a hideg forrás, mert a forró víz sokkal több anyagot tud feloldani, mint a hideg. Amikor azonban a meleg víz a levegore jut, lehul és nem tudja többé oldva tartani a meszet, amely kiválik belole és lerakódik a forrás nyílása körül. Nem halmozódik fel akárhogyan, hanem a lejton, ahol a meleg víz lefolyik, párkányok képzodnek. A párkányok lassankint nonek és mögöttük mint valami víztartóban megáll a kristálytiszta víz. Nem egyforma nagyok, attól függ, mióta építi oket a forrás és hogy mennyi oldott anyagot hoz magával. Van köztük olyan is, amely a magával hozott mészbol egész hegyet halmozott fel. A legszebb ilyen képzodés a Csendes Óceánban, az ausztráliai Új-Zéland szigetén volt, de a Taravera-vulkán egyetlen kitörése 1886-ban úgy elpusztította a föld szinérol, hogy nyoma sem maradt. A legszebbek azok a gejzirek, amelyek szabályos idoközökben törnek ki. A Nemzeti Parkban a legszabályosabb gejzir pontosan minden hetven percben kitör és tiz percig löki fel a vizet a magasba. Kitörése alkalmával nem hasonlít egészen a közönséges szökokúthoz, mert az elotöro vízoszlopot gozfelho takarja el és csak egy-egy pillanatra lehet látni a felszökkeno vízoszlopot is. A meleg források a föld gyomrából nemcsak meszet hoznak feloldva magukkal, hanem feloldott más anyagokat is: vasat, ként, különbözo sókat. Az ilyen meleg források vizét sokféle betegségek gyógyítására használják fel. Részben isszák, részben pedig fürödnek benne. Ha nincs is semmiféle gyógyító hatása, akkor is felhasználják, közönséges (nem gyógyító) fürdot építenek melléje, mert megtakarítják a vízforralást. A meleg forrásnak gyógyító célra való felhasználása olyan régi, mint maga az ember. A Krisztus születése elott élo görögökrol és rómaiakról tudjuk, hogy meleg források fölé gyógyító-fürdoket építettek és mindegyiket más betegség ellen használták. A rómaiak olyan forrásokat is ismertek és használtak, amelyeknél a mai ember is sikerrel keresi az egészségét. A meleg forrásnak a homérséklete mindig akkora, mint azé a földrétegé, ahonnan elotör. A forrásból elotöro viznek a mennyisége is különbözo. A meleg forrás homérséklete állandó ugyan, de például egy földrengés nemcsak a homérsékletét változtathatja meg, hanem azoknak az ásványi anyagoknak a mennyiségét is, amelyet a víz a föld gyomrából magával hoz. Ha a földbe 33 méter mélyre leásunk, azt fogjuk tapasztalni, hogy ott a homérséklet egy fokkal, 66 méter mélységben két fokkal és így tovább minden 33 méternél egy fokkal magasabb lesz. Már most nem nehéz kiszámítani azt, hogy olyan forrásnak a homérséklete, amely ezer méternyi mélységbol fakad, 33 fok lesz. [Illustration: A meleg forrás nyílasa körül lerakódott mészrétegek] A forrásnak a vize a föld gyomrába úgy kerül, hogy hóolvadás vagy eso alkalmával a víz leszivárog. Ha a talaj például agyagos, azon a víz nem tud keresztülhatolni, a víz tehát aránylag kis mélységben gyulik össze és hideg forrás lesz belole. De ha a talaj laza, a víz a nagy mélységbe is lehúzódik és meleg forrás lesz belole. A meleg források közül azonban csak némelyik keletkezik így. A másik fajta meleg forrásokból olyan víz tör elo, amely nem esovíz volt valamikor, hanem eloször lát napvilágot. A Föld legbelso magja ugyanis izzó és benne goz alakjában bizonyos mennyiségu víz is van. A Föld izzó magvának a felülete lassan, de állandóan kihül, a benne levo goz lecsapódik, forróvíz lesz belole, amely összegyül és amelyet a föld belsejébol felszabaduló gozök szorítanak a Föld felszínére. [Illustration: A meleg forrás tölcsére Némelyik tölcsérbol rendetlen idoközökben tör elo a forró víz, némelyik pedig állandóan tiszta vízzel van töltve.] Széchenyi István (3) Ébred az ország. A "Hitel" sikere Széchenyi nagylelku kezdésére a tudóstársaság csakhamar megalakult. Ugyanekkor megteremtette Széchenyi a nemzeti kaszinót és ezek fölé röppent az a gondolata, hogy mindkét új szervezet a fovárossá emelendo Pestbudán muködjék. A nemzetnek, hogy szétzüllött és legyengült állapotából kiépülhessen, természetes középpontra és vezérlo életszervekre volt szüksége. Amazt megjelölte Széchenyi Budapestben, emezeket létrehozta a szellemileg kiválók intézetében: az Akadémiában (akkor magyar tudóstársaságnak nevezték) és a társadalmi elokeloség gyulohelyén: a kaszinóban. Az egyiket a nemzeti muveltség fejlesztésére, a másikat a nemzeti erkölcs és a társas érintkezés nemesítésére szánta. Következtek volna a többi feladatok, amikhez Széchenyi már ezektol a szervektol kaphatott segítséget. De neki a nemzet millióinak érdekeltségére is szüksége volt. Már látta azt az eszközt is, mellyel a sokaság lelkéhez hozzáférhet, azt felrázhatja a tespedtségbol, életvágyakat gerjesztve benne. Az országgyulésen történtek nem hagyták kétségben: a nemzeti nyelvért buzdult fel az országgyulés és a közvélemény. Széchenyi tehát a tollhoz nyúlt, hogy a milliókat serkentse, irányozza, kergesse a nehéz úton, mely a nemzet jövo nagyságához elvezet. Elso irata 1828-ban, mint kísérlet, csak kisebb körnek volt szánva. A lovakról szólt; a lóverseny-egyesület mágnástagjainak fejtette ki a lónemesítéssel elérheto gazdasági elonyöket és ezekbol a magyar lótenyésztésre váró világsikert. Figyelmet keltett vele. De nyilvános titok volt, hogy Széchenyi egy új, nagy munkán dolgozik, melyben le fogja rakni politikai programjához a vezérlo gondolatokat. Feszült várakozással nézett a dolgozat elé minden párt, osztály és felekezet, fenn a kormány, legfelül az udvar is. Melyikükhöz fog Széchenyi szítani vagy csatlakozni, melyiküknek izen hadat, vagy kínál békét és mily feltételek mellett: erre voltak mind kíváncsiak. Egy esztendon át dolgozott rajta, 1828 decembertol 1829 végéig. Végre 1830 oszén megjelenhetett alapveto muve: a Hitel. Minden várakozást felülmúlt, noha mindenki csalódott benne, mert nem azt kapták, amit vártak tole. Nem volt tudományos könyv, sem politikai irat. De magában foglalta mindazt, ami közviszonyainkról elmondható volt. A nemzet egyeteméhez írta, azért ajánlotta »honunk szebb lelku asszonyainak«, mert könyve minden családhoz, minden háztartásnak szólt. [Illustration: A nemzeti kaszinó épülete Széchenyi korában] [Illustration: Ferenc király élete utolsó éveiben] Lefesti az országot, mely a hitel áldásai nélkül tengodni kénytelen és hogy megáldassák vele, ahhoz érdemben szukölködo. Szól a birtokosról, kinek dúsan terem a föld, mégis koldus, mert javait nem válthatja pénzzé. Szól az uraságról, kire osei milliókig felbecsülheto értékeket hagytak, de becse még sincs, mert a pénzforgalom erei elkerülik és ha segítni akar magán, uzsorásra szorul. Szól gazdaságunkról, mely elavult és tunya. Hitelképességünk hiányáért erkölcsi fogyatkozásunkat okozza. Nemcsak a rend és takarékosság hiányzik belolünk, hanem a mérséklet és a fegyelem is, mely mulató és préda hajlamainkat megfékezhetné. Pedig azzal az erovel, ami könnyedén rámegy a világbaélésre, sokkal szebb világot teremthetnénk magunknak, amelyben érdemesebb is volna élnünk. De minket ilyenné tett a közszokás, a környezet példája, a család, melyben élünk, és az a másik, melyet alapítani fogunk. Elhanyagoljuk kötelességeinket, fölszínes a képzettségünk, igéretünk be nem válik, tartozást fizetni nem szeretünk és a bajból kimászván, nem javulunk. Innen származik elmaradtságunk, az országnyomor, a nemzet elernyedése, jövonk veszedelme. Aztán az orvosláshoz lát és ellenszer gyanánt megjelöli a hitelt és hitelképességet. Szól a módról is, ahogy ez a gyógyszer közéletünk reformjával mindenki számára megszerezheto. Odapillant a »maradiakhoz«, akik azt mondják, hogy az ország így is megél, sot tán boldogabb más országoknál. Szemébe néz az »elégületleneknek«, kik minden bajért a bécsi kormányt okozzák és azt feleli nekik, hogy a nemzeti munkát magunknak kell elvégeznünk, más azt el nem végzi helyettünk. »A kisded makkból--írja--magas tölgyfa lesz, míg a tök soha nem emelheti fel magát a földrol.« [Illustration: A Hitel elso kiadásának címlapja] Új feladatok egész sorozatára irányozza az érdeklodést. Anglia felé mutat, mely nem pénzboséggel kezdte, hanem munkával. Széchenyi eroteljesebb munkát sürget az egész vonalon. Termeljünk sokkal többet és belso fogyasztásunk is legyen sokkal kiadósabb. Sürgosnek vallja forgalmi utaink kiépítését, a közigazgatás egyszerusítését és intézkedéseket kíván a kereskedelem fennakadásai ellen, a határvámok körül, jutalmakat a több és jobb termelésre és a kivitelre, nemzeti bankot vagy legalább földhitel-intézetet a hitelszükség fedezésére és hiteltörvényeket (a váltójog szabályozásával) a tartozások biztosítására. [Illustration: Dessewffy József gróf, aki a maradiak nevében tiltakozott Széchenyi újító gondolatai ellen.] A dolgozaton átsugárzó szellemet mutatja a könyv elso és záró mondata. »Nem fogok én--így kezdi--hazám dicséroje lenni, mert arra nem szorult, és mert oly szoros kapcsolatban látom magam vele, mintha rokonomat vagy önszemélyemet dicsérném. Csak a gyönge dicséri önmagát; az eros nemzeteket hordoz szívében.« Szállóigévé lett végszavai pedig ezek: »Sokan azt gondolják, Magyarország volt; én inkább azt szeretném hinni: lesz!« [Illustration: Széchenyi István gróf ifjúkori aláírása] Ezek a szavak forradalmilag hatottak a közönségre. Általán az egész mu fölért egy nagyszeru cselekedettel. Mint irodalmi siker szinte példátlan volt. Több kiadást ért és napirenden volt évekig. Foglalkoztak vele Bécsben a császári udvarban, Budán a nádori udvarnál, az összes kancelláriákon, minden kastélyban, a legtöbb nemesi kúrián, a foiskolákon és a külföldi ujságokban. El lehet mondani, hogy közvéleményt csinált. Tanításait a nádor és Metternich fokancellár helybenhagyták, a vármegyei nemesség tapssal fogadta. Széchenyi a nemzet vezérébol a helyzet urává lett, mert gyoztek az eszméi. Fenn állt a pártok fölött és errol a semleges helyrol irányozhatta a nemzeti újjászervezés munkáját. Bécsben úgy gondolták: hadd kísérletezzen, sokkal kisebb eredményre jut, semhogy az o terveiket zavarhassa. De Széchenyi érezte, hogy csöndes fejleszto politikájával végso célokban nagy és független Magyarországot nevel! A Hitel fölött csak egy bíráló ítélt kárhoztatóan elleniratában. Ez Dessewffy József gróf híres Taglalat-a. A régi rendhez ragaszkodó uraknak, a maradiak pártjának vezére volt Dessewffy. O vállalkozott Széchenyi könyvének szétbontására, taglalására: azért adta az iratának is a »Taglalat« címet. Ebben az iratban a régi Magyarország ódon szelleme szólalt meg az agg hazafi ódon tollával. Az o rajongó hite a hagyományokhoz és vak hitetlensége minden újítás iránt, állta Széchenyi útját, megfeddi ot vakmeroségeért, hogy tapasztalat nélkül támadott az osi hagyományok ellen és idegen mintáktól elkápráztatottan, hiú elméleteknek feláldozza a kegyeletet, amivel nyolcszáz éves fejlodésnek tartoznék. A régi szellem hamvadó tüze lobbant fel így--utólszor. (Folytatjuk) Szerkeszti: ÁRKAY KÁLMÁN, az Országos Közmuvelodési Tanács alelnöke Kiadóhivatal: BUDAPEST, IV., FERENCIEK-TERE 3.:: Telefon 108--84 Budapest, az ATHENAEUM irodalmi és nyomdai részvénytársulat nyomása --- Provided by LoyalBooks.com ---